Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Macri házban (1985. aug. 26.)

2009.05.26

 8-án reggel Valery vitt el a Trabijával a Macri házba. Már az úton legszívesebben visszafordultam volna. Nyomasztó volt a megérkezés. Mint minden megérkezés. Négy ágyas szobába kerültem, de csak hárman laktunk benne. Ensue és valamilyen Elza volt a szobatársam. Nappal Elzával voltam, éjjel Ensueval. Elza az éjszakáit rendszerint a barátjánál töltötte, valamikor hajnaltájt jelent meg a szobaajtóban.
 Az első napokban minden este azzal telt el, hogy Ensue panaszait hallgattam. Egyfolytában a betegségéről beszélt, amire csak igent vagy nemet tudtam felelni, én magam nem jutottam szóhoz. Valamilyen nagy gyomorbetegségen esett át, amit nem tudott feldolgozni. Újra meg újra hallgatni a történetét, lelkileg eléggé lefárasztott. Nem tudtam, mit tehetnék érte azon túl, hogy csöndben végighallgatom. Arra gondoltam, hogy az én több mint 10 éves bezártságom eltörpül az õ panaszai mellett, még akkor is, ha megnyomorított, vagy a reménytelenségbe sodort. Átélt szorongásaimat meg sem említettem.
 Egy este arra kért, hogy hívjak be valakit, bárkit, aki a folyosón elhalad. Ágyamból épp a folyosóra láttam, és figyeltem, kinek szólhatnék. Egyszer csak észrevettem egy fiút, kerekesszékkel rohangált. Na most! - gondoltam, amikor sokadszor feltűnt az alakja.
 - Nem tudom, hogy hívnak, de légyszíves küldj ide egy nővért. - mondtam neki.
 - Sean vagyok, rögtön keresek valakit. - felelte.
 Õ volt az első, akivel Ensuen és Elzán kívül beszéltem.
 Egy nap Gilli is meglátogatott. Közölte velem, hogy Evelyn, aki egyedül él, mégse fogad be télire, mert Isten erre nem adott neki utasítást, vagy jelzést. Elsírtam magam. Megint átszenvedni a telet, éppúgy, mint azokat, amelyek már a hátam mögött vannak, jaj, nem fogom kibírni. Felfigyelt rám egy lány, ismerte Gillit, s amikor Gilli már hetedhét határon túl volt, megkérdezte, nem akarok-e átköltözni az õ szobájukba, ahol vidám a társaság. A lányt G. Jollynak hívták. Délután benéztem hozzájuk, és kiválasztottam a legszimpatikusabb helyen lévõ ágyat. Nem akartam faképnél hagyni Ensuet, ezért nem hurcolkodtam azonnal. Meg aztán csak az esték voltak nehezek. Napközben Ritkával bolyongtunk a Szép szigeten, vagy moziztunk. Ritka fantasztikus. Ahogy beállított egy nap és ahogy rögtön hívott, fáradtságot nem kímélve, azt leírni nem lehet. Első utunk a strandra vezetett. Nagyokat vihogtam, azon, hogy mindenki fürdik, Ritka is ugrál a vízben, én meg ruhában bámulom őket.
 Ritkával és Ildi barátnőjével felkerestük Agnest, akirõl tudtam, hogy a közelben lakik. Ágnes rég kiesett az életemből, egyszer csak nem látogatott többet. Viszont sokat gondoltam rá, és nagyon akartam vele találkozni. Ritkáék két házba is belopóztak. A másodikban rátaláltak Ágnesék lakására. Nagyot nézhetett, amikor két idegen lánynak nyitott ajtót. Azonnal lejött hozzám a férjével, és két kisfiával. Ballát egy évesen láttam utoljára, amikor Gil született.
 Ágnes örült, vagy csak úgy tett? Már nem láttam rajta azt a meghatározó lelkesedést. Elmondta, hogy folyton úton van. Rengeteget tolmácsol és fordít. Nem beszélgettünk sokat és nem maradtunk semmiben. Azt hiszem, Ágnesszal a barátságunk teljesen véget ért.
 Éppen Ritkával kódorogtunk akkor is, amikor óriási meglepetésemre felkeresett az Írónő. Folyamatosan levelezünk, és az utolsó levelemben megírtam neki, hogy a Macrin töltök két hetet. Ha sejtettem volna, hogy meglátogat, biztos ki se mozdulok az épületből. Amikor visszatértünk Ritkával, akkor szólt Margaret, az egyik irodai dolgozó, hogy kihagytam egy meglepetést. Nagyon elkámpicsorodtam, Egy könyvet hagyott ajándékba, amibe beírta a telefonszámát. Felhívtam az irodából, és megköszöntem a kedvességét.
 Margarettel és az egyik konduktorral, Demirkán Marillával barátkoztam össze a legjobban.
 Egy mozizós napon Ritkával megnéztük az Éretleneket, majd visszatérve átcipeltük a holmijaimat G. Jollyékhoz. A szobánkba új éppen egy új nyaralós lány érkezett, így Ensue nem maradt egyedül. Az új lány súlyos sérült volt, beszélni se tudott. A szülei rendkívül szimpatikusnak látszottak. Elmesélték, hogy a lányuk, Nora, elõször lesz tõlük távol. Ezt a döntést is kényszerből hozták meg. Mindig abban bíztak, hogy majd a másik lányuk veszi át a gondoskodás szerepét. De a véletlen közbeszólt. A másik gyermekük orvostanhallgató volt, és kollégiumban lakott valahol messze. Amikor tudott, hazament, elhivatottságának érezte a húgáról való gondoskodást. Egy alkalommal hazafelé sietve át akart futni a vonatsíneken, de nem mérte fel jól a helyzetet és a vonat halálra gázolta. Egy éve történt a baleset. Beteg lányuk állapota azóta sokat romlott, de hittek Istenben, és úgy gondolták, ennek így kellett történnie. Kérték, hogy néha beszélgessek el vele, de egyszer se volt rá lehetőségem. A nõvérek a szobában tartották, én meg kapaszkodtam a sétalehetőségekbe.
 A 109-es szobában Jolly és B. Ildi lett a szobatársam. Jollyval esténként sokáig beszélgettünk. Óva intett a magukat hívőnek tartó emberektől. Szerinte csak addig segítenek másokon, amíg térítgethetik, aztán szépen odébb állnak. Nem is tudom, mit gondoljak errõl.
 Jollyék szobájában nagy élet volt. Mint egy kávéházban. A nõvérek rendszeresen bejártak beszélgetni, még akkor is, ha nem voltak szolgálatban. Esténként a tévét mindig csapatban néztük. A csapathoz hozzátartozott két fiú is, egyikük Sean, akit Ensue kérésére megszólítottam, másikuk a barátja Tib. Mindketten autóbalesetet szenvedtek úgy 1-2 éve. Eltört a gerincük, ezért kerültek kerekesszékbe. Nagyon depressziósak voltak. Főleg Sean. 10 percnél hosszabb ideig nem bírt meglenni egy helyben. Állandóan szervi betegségeket képzelt be magának, talán hipochonder volt. Gyakran fájlalta a hasát és mérte a lázát. Egy este Jolly elárulta, hogy szerelmes belé. Valóban olyan srác volt, akit meg lehetett sajnálni. Arca helyes és érezhetően gyámolításra szorult. Aug. 18-án ünnepelte a szülinapját. Mivel a szobalakók közé tartoztam, én is beszálltam egy kis pénzzel az ajándékába. Többek közt egy pólót vettek neki a lányok, aminek nagyon örült. Mindenkinek puszival köszönte meg, így nekem is, pedig egyetlen szót se váltottunk azon kívül, hogy Ensue kérésére még ismeretlenül kikiabáltam neki a szobából.
 Jolly és és Ild elektromos kerekesszékkel közlekedett. Minden este tölteni rakták, s így az egész napot végigfurikázták. Egy reggel mindkét kocsi mozogni kezdett. Nem tudtam, mire véljem, azt hittem, ez a jele annak, hogy feltöltődtek. De õk is megijedtek és kiabáltak a nõvéreknek, hogy azonnal húzzák ki a konnektorból a töltõt. Abban a pillanatban megmozdultak az ágyak is. Azt hittük, a kocsik lökték meg az ágyakat. Minden pillanatok alatt zajlott le. Pár órával később a rádióból tudtuk meg, hogy földrengés volt.
 Amikor vége lett a nyaralásomnak, és 21-én Valery hazahozott, úgy tűnt, mintha csak egy játékfilm szereplõje lettem volna.
 Itthon megint a bezártság, a közöny, az értelmetlenség.
 Jolly megígérte, hogy ír levelet. Talán hallok még a bandáról.

1985. aug. 26.