Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A nyaklánc (1985. jan. 6.)

2009.05.12

        Grethy 30 éves lett. Gregtől egy 8 ezer forintos arany nyakláncot kapott, amit mindenki megcsodált. Eva néni rendkívül büszke a fiára a nagyvonalúsága miatt.
Megint volt min elgondolkodnom. Ki vagyok én, ha az élet nagy egészében értéktelennek tartom az értékesnek mondott tárgyakat? Miért fontosabb nekem Antoine naplója a Thibauld családból, vagy Raszkolnyikov lelkifúrdalása a gyilkosság után a Bűn és bűnhődésből, mint egy szépen csillogó nyaklánc? Nem értem magamat. Nem értem, miért gondolkodom arról, van-e küldetésem itt a szigorú négy fal között, és ha igen, mi az? Jó nem vagyok. Mamus hálátlannak tart, papussal alig váltunk egy-két szót, pedig ó, mennyire sajnálom! Nem volt így mindig. Gyakran féltem is tőle. De most olyan elesett és magába roskadt, hogy csak szánni lehet őt. Változnak az emberek. Vajon mi az oka, hogy nem állandó a személyiségünk? Aztán, kérdem, hová lesz az a híres személyiség, ha az utolsó percünk is elszáll? Mi értelme van egy őrült drága nyakláncnak az utolsó perc után?
         Valaha volt nekem is arany nyakláncom. Ha örültem neki, csak azért, mert mamus arra tanított, hogy értékelni kell. Kettőt is kaptam, igaz, sokkal olcsóbbakat. Az egyiket Ritka mamája adta, amikor tizenévesen bérmálásra vitt. Ritka mamájának mamus a bérmaanyja, nekem meg Ritka mamája. Na ezt jól megaszontam. Mindegy.
Ennek a láncnak kalandos élete volt mellettem. Először is egyszer mamus berakta egy gyufáskatulyába. Hogy miért, fogalmam sincs. Pár nappal később nagytakarítást végzett, és minden lomot elégetett a tűzhelyben. Így került a gyufásdoboz a lángok közé. Később mamusnak szikraként ötlött az agyába, hogy hol lehet a kincset érő lánc. Rájött. Kotorni kezdett a hamuban és csodák csodájára megtalálta.
         A nyaklánc halálát azonban én okoztam. Mindenáron magammal akartam vinni az intézetbe, ahol a suliidőt töltöttem. Egy nap az egyik srác elém állt és megkért, hogy adjam kölcsön neki valamilyen ártatlan kisérletre. Több napos huzavona után beadtam a derekam.
- Két óra múlva hozom - közölte.
        Nem hozta. Amikor rákérdeztem, azt felelte, beesett a radiátor mögé, és nem tudja kivenni. Sose láttam többé. Hülyeségemet mamusnak nem árultam el. Még ma is azt hiszi, hogy valaki ellopta, amíg aludtam. Mindig ezt fogja hinni, mert el nem árulom neki az igazságot, ez biztos.
         A másik arany nyakláncot egy kórházban kaptam az egyik betegtársamtól. 13 éves lehettem, amikor úgy megbetegedett a szemem, hogy állandó orvosi felügyeletett igényelt. A szemészeten felnőttek közé kerültem. Jó volt, mert mindenki szeretett, főleg egy idősebb hölgy. A kórházat ő hagyta el előbb, és búcsúzóul megajándékozott egy könyvvel, továbbá az említett nyaklánccal, amit a nyakamra tett.
- A könyvbe beletettem egy képeslapot, meg van címezve, feltétlenül add póstára, amint visszatérsz az intézetbe. Szeretnélek majd felkeresni, csak írd rá, hol találok rád - mondta.
Gyógyulásom után mentő jött értem. Amikor visszatértem, akkor vettem észre, hogy a könyvnek hült helye lett. Próbáltam üzenni a kórházba, nem maradt-e ott, de senki se talált rá.
         Csak a nyaklánc maradt meg. Suli után juniusban papus hazahozott, mint mindig. Ekkor mamus odaadta a láncomat Grethynek, hiszen nekem kettő volt, neki egy sem. Föltette a nyakára és az új iskolaévben hordta. Csakhogy testnevelés órán le kellett vennie. Berakta a köpenyébe, ahonnan egy napon eltűnt.
Elvesztése nagyon fájt. Azt hiszem, csak azért, mert olyan ember adta, akit rendkívül szerettem.
         Azóta nincs nyakláncom, ami végülis tényleg nem baj. Helyette megválaszolatlan kérdéseim vannak, ami viszont elég zavaró.

1985. jan. 6.