Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az esküvő részletei (1985. június 30.)

2009.05.20

Sok bizonytalanság után végül elmehettem Peeték esküvőjére.
Hű, eszméletlenül klassz volt!
Úgy 60 embert hívtunk meg, akik közül alig ismertem valakit. Kölcsön kértünk egy hosszú asztalt a kocsmából, erre terítettünk sok-sok süteményt a vendégeknek.
Kellemesen sütött a nap, mindenki az udvaron nyüzsgött. Én a hintaágynál ültem, külön a tömegtől.
Megérkezett a zenekar is, és elhúztak egy-két lakodalmast.
A megrendelt busz időben érkezett. Miután mindenki beült, Gerry és Greg engem is beemelt kocsistól, mindenestől. Az emberek tekintete rám szegeződött, nem volt valami kellemetes. Keszfalván Szofi és a barátja emeltek le a buszról, ez jobban sikerült. (Szofiék ismerték a sofőrt, ezért utaztak a megrendelt buszon.)
Keszfalván a kultúrházba lépcsõn cipeltek föl, no ez szörnyen sikeredett. Egyszer úgy megbillent a kocsim, hogy majdnem kiestem belőle.
Az esküvői menet zeneszó mellett, gyalog az utcán elindult a házasságkötő terembe, én ott maradtam a pazarul megterített asztaloknál, ide-oda rohangáló felszolgálók és ugráló gyerekek között. Vigyáztam a rám bízott táskákra.
Föllélegeztem, amikor felhangzott a zene. Jöttek. Legalább 200-an. Csak úgy áradt be a népség, és leültek az asztalokhoz. Kezdődött az ebéd. Engem az egyik asztal végére irányítottak, háttal a színpadnak, ahol a zenekar játszott. Irtó unalmas volt mindaddig, míg a kajálás végén oda nem tolták az asztalokat a falhoz. A szabaddá lett középen páran táncolni kezdtek, én papussal egy asztal végére kerültem, közel a színpadhoz. Néztem a táncosokat, és azt képzeltem, én is ott pörgök közöttük. Egyszer csak hátrafordultam, és ettől kezdve csak a zenekar érdekelt. Fantasztikusan játszottak. Az énekesük úgy énekelt, táncolt és mindentcsinált, hogy teljesen lenyűgözött. Amit akkor éreztem, nem lehet leírni. Feledtem az összes nyűgömet, csak őt néztem, ahogy rakta, dobta a lábait, és bolondozott.
Késő este, 11-től helyi szokás szerint ajándékosztás következett. Ez elég érdekesen zajlott. Mariannál egy csomó zsebkendő volt. Odalépett hozzá egy felszolgáló, aki elé tartott egy tányért. Marianne rátett egy zsebkendőt. Ezt követően akihez odavitték a tálat, annak le kellett vennie a kendőt, és a helyére kellett raknia az ajándékát. Néhányan zavarba jöttek, nem azért, mert nem készültek ajándékkal, hanem mert nem ismerték a szokást. Sokan nagy csomaggal érkeztek, azt csak jelképesen lehetett a tányérra helyezni. Az ajándékgyűjtés után a pakkokat egy külön terembe vitték és feltálalták a vacsorát. Vacsi alatt Gil, talán Greg biztatására, bemászott az asztal alá, és lecsórta Marianne-ról az egyik cipõjét. Marianne viszont ezt a szokást nem ismerte, ezért nem is vigyázott. A cipõt Peetnek kellett kiváltania.
Marianne csodaszép volt. A ruhája csupa fodor, fején kalap, nem fátyol. Akár egy hercegnőnek.
Kaja után végre újra zenéltek. Gil, Joco és Juca kisfia a dobos mellé telepedett. Azt mondták, neki drukkolnak. Akár egy versenyen. A gyerkőcök nagyon bírták az éjszakát. Chakka fáradt el legelőször. Greg már korábban lefeküdt a kocsiba, Chakkát is odaküldték pihenni. Gil hajnali 3-ig küszködött az álmossággal. Ekkor aztán nem volt mese, Grethyéknek el kellett menniük.
A menyecsketáncra Marianne piros-fehér ruhába öltözött át. A tánc nem tartott sokáig. Valaki lekapcsolta a villanyokat, s a sötétben Peet elrabolta Marianne-t. Közben szólt a zene, és nõtt a hangulat. Mamus is táncolt. Papus nem. Csak üldögélt mellettem az asztalnál. Neki is kimondhatatlanul tetszett a zenekar, akik nemcsak muzsikáltak, hanem szerepet is játszottak.
 - Hogy tud ez a kamasz! - hajtogatta papus. Közben megtudtam a "kamaszról", hogy Nicelaky Jocynak hívják, a főmókást meg L. Soltnak. Ő volt az, aki egyszer csak elkérte papus kalapját, a fejére tette, és belekezdett a híres Surda-dalba. Jocy és Solt kart karba öltve táncolni kezdett, majd bekapcsolódott Michel is, aztán egyre többen, s a vendégek kört alkotva járták a táncot, a kalap meg fejről fejre vándorolt. Később Jocy trombitálását hallgatta mindenki. Néha Solt nyakában ülve fújta rendületlenül, máskor asztalra állt, és ott zendített rá. Fantasztikus volt! Azon gondolkodtam, miért nem fedezték már fel őt. Sokkal silányabb bandákat nyomnak a tévében, lelkesedés alig látszik rajtuk. Jocyn látszott. Ez volt a leglenyűgözőbb. Amit tudott, beleadott a játékába, vagy annál is többet. Juca fia Atis még csak a 10 éves, de benne is tombolt a ritmus, meg tán a szereplési vágy. Belekezdett a Kakalinba, amihez Jocy is csatlakozott, és kialakult a Jocy-Atis páros. Mindenki őket nézte. Aztán Jocy vezetésével elindult a vonat Kanizsára.  Papus nagyon meg van törve. Mindene fájt, ő nem vonatozott. Csak ült mellettem, és látszott az arcán a szenvedés.
Reggel 6-ig tartott a tánc, pörgés, mulatság. Ekkor már várt ránk a busz, hogy a vendégsereget hazavigye. Ezúttal nem szálltam buszra. Michel besegített Marka kocsijába, velük jöttem haza.
A zenekar itthon is rázendített. Jocynak akadtak még ötletei. Fölmászott egy hosszú létrára, és onnan trombitált. Pontban 8-kor felállt a hoszú kocsmai asztalra és a napsütésben elfújta az Inszilenciót. Csak ezután mentek el.
Mindannyian fáradtan feküdtünk le és délig aludtunk. Kimerült voltam, de megérte.
Ez volt az utóbbi 10 évem legvidámabb napja. Vagy tán az egész életemé?

1985. június 30.