Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az utolsó hangok után (1985. máj. 7.)

2009.05.18

 Majdnem mindennap szembesülök valamivel, ami arra utal, hogy alig tudok a családról valamit. Most pl. arra derült fény, hogy ezentúl nem leszek egyedül a lakásban egy percig sem. Az elmúlt hetekben azok az órák jelentették számomra a szabadságot, amikor felbőgettem a magnót, és az egész házat zene tölthette be.
 Az már elkönyvelt tény, hogy lelkem saját odujában harcolok valami beteljesíthetetlennel, akár körülvesznek emberek, akár nem. Csak a magánnyal tudok kezet fogni. Azok az órák jelentették a kiröppenést ebből a befalazott világból, amikor mamusék befurikáztak abba az étterembe, ahonnan hetenként egyszer elhozhatták a kajamaradékot a malacainknak. No, ez most megszűnik, fogalmam sincs miért Gazdagabbak lettünk jó pár kajakáoszban felejtett kanállal, a malacok meg híztak a kotyvaléktól, de ennek vége. A jó büdös zsírszag nem járja többé át a ház udvarát. Viszont ami számomra a legfontosabb, elvették tőlem azt a kis időt, amikor mamusék távollétében együtt énekelhettem a magnóból kitörő fekete hangokkal. Kiszabadult belőlem fájdalmamnak eltitkolt része, és a repesztő csend, mint a fáról lehullt kéreg, eltűnt a zörgő percek hasadékaiban. Hogy még élek, azt a tavasznak köszönöm. No meg a zenének.
Egyedül papus örül, hogy nem kell többé maszatos műanyag hordókat cipelnie a kocsi csomagtartójában.

 1985. máj. 7.