Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nyári tervek (1985. május 13.)

2009.05.18

A MEOSZ még tavaly hirdette meg, hogy egy hetes turnusokban nyaralást szervez sérült embereknek a zebegényi szanatóriumban. Nagy merészség volt jelentkezni. Nem is tudom, hova tettem a fejem, amikor belevágtam a kalandba. Kitöltöttem a szükséges iratokat, és elküldtem postán a szervezõknek. Ma kaptam kézhez a beutalót. Nézem, nézem a papírt, és nem hiszem el, hogy pár napig nem ezeket a falakat fogom látni. Félek. Idegen helyen, idegen emberek közt lenni, elképzelhetetlen. Több mint tíz éve nem voltam sehol, már-már vakondok módjára hittem, hogy mozgásterem behatárolt. Ha képzeletben el is jutottam a csillagokig, sose gondoltam komolyan messzi utakra, amelyek mellett a fák sose fognak megismerni. S most íme, júl 2-tól 8-ig, új arcok közt fogok bizonytalanul vergõdni.

 1985. május 13.